Kriszti és Bence

Collapse Show info

Egy frissen születő, véglegesen elkötelezett kapcsolat első napja az esküvő. Számunkra az összetartozás ünnepe, amit a lehető legszebbre igyekeztünk megálmodni.

Korábbi ismeretségünk, kedvességetek, szakértelmetek végett nem volt kérdéses, hogy kihez forduljunk. Kezdetben csak tanácsokért indultunk, mondván: mi majd megrendezzük lakodalmunkat, de pár perces beszélgetést követően tudatosult, hogy örömmel vonnánk be Benneteket intimnek érzett előkészületeinkbe.

Utólag már látjuk, hogy az első jó döntés az volt, hogy igent mondtunk egymásnak, a második pedig az, hogy együtt készülhettünk Veletek!

Levelünkkel köszönetet szeretnénk mondani a sok segítségért, amit a gyűrű kiválasztásától az utolsó vendég távoztáig olyan alapossággal, sokoldalúan nyújtottatok, amit előzetesen elképzelni sem mertünk. Megnyugtató érzés volt, hogy folyamatosan éreztük: olyan gondos gazdái vagytok frigyünknek, akik számára elsődleges, hogy a mi elképzeléseink valósuljanak meg. Igényből pedig volt bőven :-), mivel nem csak a szerelem, a gyűrű, hanem a kézilabdázás szeretete is összekötött bennünket, így menyegzőnket e köré álmodtuk meg.

Ahogy sokakat, bennünket is próbára tettek a várakozás napjai, hiszen az utolsó pillanatokban derült ki, hogy a több hónapos szervezőmunkát két hét alatt újra kell kezdenünk, új helyszínválasztásunk végett. Ekkor is felelősen, kompromisszumok nélkül, teljes vállszélességgel mellettünk voltatok, így egy izgalomtól fűtött rövid éjszakát követően nyugodtan ébredhettünk nászunk napjára, ami kapcsolatunk egyik kiemelkedő pillanatává vált.

További sok sikeres, meghitt esküvőt és hosszú életet kívánunk Nektek, hiszen aranylakodalmunkat még meg kell rendeznetek!

Kriszti&Bence